Kreatív Karantén

 

Alkotói Pályázat Nyugdíjasoknak – Kreatív Karantén

A Szolnok Megyei Jogú Város támogatásával meghirdetett alkotói pályázatra több témakörben az intézményünk lakói is nyújtottak be pályaműveket. Kézműves alkotások, versek, elbeszélések kerültek ki az idős lakóink keze alól. A kreativitás és az alkotói kedv kortalan, ezt tapasztalhattuk a résztvevők aktivitásából és lelkes hozzáállásából, így születtek meg az alkotások az intézményünk foglalkoztató nővéreinek támogató segítségével.

 

Életképek

Mikor invitáltak foglalkozásukra a foglalkoztatós csoport tagjai,
Örültünk, hogy újra hasznosan telnek majd a napjaink.Bevezettek egy új foglalkozást, a neve alkotóműhely lett,
Kíváncsian vártuk, hogy mivel motiválnak majd minket.Mikor ismertették a Korona 20/21 című pályázatot,Első gondolatom az volt, hogy nincs ötletem és gyorsan megkeresem a kijáratot.
Bizony tudják ezek a foglalkoztatós nővérek,
hogyan motiváljanak minket.

Érdekes volt, ahogy ötleteitek, inspiráltak,
A mi képzeleteink pedig csak úgy szárnyaltak.
Megbeszéltük a csoportművet,

És az egyéni pályázatokra is fordítottunk figyelmet.

Már a könyvtárból úgy jöttem ki,
Hogy én bizony verset fogok írni.

Megismertetem történetünket a nagyérdeművel,
Bemutatom, hogyan vészeltük át a karantént együttes erővel.

2020- at írtunk, jött a TV- bői a hír, hogy felütötte fejét valami új vírus, a COVID,
Majd jött az intézményünkbe az intézkedés, a lakóknak szobájukban telnek majd a napjaik.
Jöttek, mentek a napok, a hetek, eljött a délután 5 óra, 6 óra,
A dolgozók egyszer csak nem mentek haza.

Kérdésünkre elmondták, hogy két hétre beköltöztek közénk.

Tettem föl a kérdést, hogy mi valóban ennyit érnénk?
Itt minket valóban óvtak és féltettek,

A családot hátrahagyva, velünk voltak éjjel- nappal és csak ránk figyeltek.

Nehéz időszak volt ez nekünk és nekik is, de fő volt az optimizmus,
Felvettük mindannyian a harcot és sikerült, nem jött be a vírus.

Megkönnyebbültünk, hogy jön az enyhítés,
Majd jött az ősz és ismét a kerítés.

Azután jött a nem várt második hullám,

Én mégis azt gondoltam, hogy a maszkot már eldobnám.
Hála a dolgozóknak és a vezetésnek,

Akik értünk erejükön felül mindent megtettek.

Majd jött a vakcina és az optimizmus,
Naná, hogy kértük az oltást jó sokan, hiszen ez fantasztikus.
Bízunk benne, ha már védettek leszünk,Nem kell semmitől tartanunk és ismét együtt lehetünk.Mikor végre a védőoltás közeleg,
Megjelent a pályázat, a Korona 20/21.
Szívesen vetettem papírra a történetünket,
Köszönjük, jól vagyunk, erőn felül ellátnak bennünket.A pályázati felhívásra, remélem sok müvet küldenek,
A zsűritagok pedig találják meg a legjobb pályaművet.

Ne feledjék, mi mindannyian túléltük a COVID- ot,
Mert betartjuk a higiénés előírásokat és használjuk a szájmaszkot. 

Szolnok, 2021.január

(65 éves)

 

Csönd

Jó nevetni, jó szeretni,

Jó vidámnak lenni és sokat viccelni.

Visszatérnék már a hétköznapokba,
Mikor lesz már meg a vakcina?
Megy a TV, de ugyan minek,

Nem mond semmi újat, inkább hódolok a csöndnek.
Szolnok, 2020. november

(85 éves)

 

A vírus jött, de mehet is

Koronavírus közeleg. Ki hallott már ilyet?

A hír hallatán mindenki a szobába siet.

Ózonos fertőtlenítés? Teszem fel a kérdést.

Én még nem tapasztaltam ilyen fokú féltést.

Az intézményben védenek és óvnak,

De én már kimennék a családomhoz, ugyan kinek szóljak?

A dolgozók folyton emlékeztetnek minket a kézmosására,
És szigorúan a maszk helyes használatára.

Tudjuk jól, hogy így védekezhetünk,

Ha elfeledjük már magunkon nevetünk.

Mi már sok mindent megéltünk,

Bízunk benne, hogy lassan ezen is túl leszünk.

Köszönjük az intézmény minden dolgozójának,

Hogy miattunk annyit fáradnak.

Nem kívánunk mást,

Csak, ahogy jött a vírus, úgy menjen is tovább.

Szolnok, 2020. szeptember

(84 éves)

 

„Korona 20-21”

Visszaemlékezés

Visszaemlékezésemet azzal kezdem, hogy visszamegyek egy kicsit az időben.

Budapesten születtem, ott nőttem fel, iskoláimat ott végeztem. Egész felnőtt életemet Szolnok megyében és
Szolnokon töltöttem. A férjem közel három éve bekövetkező halála után úgy döntöttem, hogy beköltözöm
egy idősek otthonába. így is történt, 2019. szeptember óta a Vízpart krt-i Idősek Otthona lakója vagyok.

Kezdetben igyekeztem megismerni a közösségben való élést. Idős korom ellenére a sorsnak köszönhetően
utazhattam a távolélő rokonaimhoz, járhattam be a városba- különösen szerettem a Tisza parton sétálni,
gyönyörködni a rózsakertben.

2020. februárjában bekerültem a MÁV Kórházba a mozgásszervi problémáim miatt rehabilitációra.

A lakótársaim tréfálkoztak velem: „Nem félsz, hogy bezárnak a kórházba influenzajárvány miatt? Máskor is előfordult már télen.”

Azt válaszoltam, nem félek!

Pedig kellett volna!

Akkor még nem sejtettem mi vár ránk és az egész világra.

A kórházban töltött idő 2. hetében egyre többször halottam a rádió híradásaiból egy újfajta vírusról.

így szembesültem a COVID- vírussal, hogy nagyon veszélyes, az eddig ismert vírusoknál agresszívebb,
Kínából indult, de már az egész Világon megjelent. Minden nap rosszabb híreket hallottam az Európában
megbetegedettekről, a létszám- növekedésről. Kórházi ápolásukról, a szükséges lélegeztető készülékről.
Felsőbb intézkedések következtében elrendelték a kórházban a látogatási tilalmat.

Akkor tudatosult bennem, hogy milyen kiszolgáltatott lettem. A távolélő rokonaimra nem számíthattam,
hogy beküldjenek számomra szükséges dolgokat. Szerencsére az Otthonból igyekeztek a nővérkék
megoldani a problémáimat.

A kezelés 3. hete végén hazamehettem az Otthonba. Felvettem telefonon a kapcsolatot az intézmény
illetékesével, megtudtam, hogy az otthon kocsija jön értem. Akkor már tudtam, hogy az Otthont is lezárták.
Telefonon megkérdeztem, hogy hazafelé menet megái Ihatunk-e a Bankomnál, pénzt felvenni, mert elfogyott.
A válasz az volt: Nem!

Ha kiszállok az autóból nem léphetek az otthon területére. Akkor azt gondoltam, ennek a fele se tréfa. Eddigi
életem fenekestül felfordult, újra kellett gondolni, hogyan tovább. Amikor begördült velünk az otthon
kocsija, a kapu bezárult mögöttünk, nagyon rossz érzés vett úrrá rajtam. Nem is sejtettem, mi vár rám. Ez a
nap 2020. március 16. volt. Legközelebb július 1- én nyílt ki a kapu, két hónapig. A legszigorúbb
intézkedéseknek köszönhetően a járvány első hulláma alatt az otthonban nem történt fertőzés. Nekünk
lakóknak az életünket a szobában kellett tölteni, ott étkeztünk, nem mehettünk az ebédlőbe, nem voltak
közösségi foglalkozások. Mindenki úgy töltötte a napokat, ahogyan tudta. A nővérek nagy áldozatot hoztak,
2 hetes váltásban velünk voltak, nem mentek haza a családjukhoz. Ahogy a járványügyi adatok javultak, 2
hónapra kaptunk szabadságot a megfelelő korlátozások betartásával. Közben a híradásokból értesültünk,
hogy várható a járvány 2. hulláma- valószínűleg őszre. Sajnos, hamarabb jött- szeptember 1-vel újra bezártak bennünket. Minden rosszabbra fordult, itt is felütötte a fejét a COVID- sokan meghaltak az ismert lakótársak
közül, mások kórházba kerültek és voltak, akik szerencsésen túlélték. Egyre többet hallottunk a TV- bői,
rádióból, hogy dolgoznak különböző országokban a vírus elleni vakcinák fejlesztésén. Szerencsére hamarabb
sikerült ezeket létrehozni.Mi, az Otthon lakói szerencsésnek mondhatjuk magunkat, 2021. január 10. és 31 – én megkaptuk az oltásokat.
Nem okoztak kellemetlen mellékhatásokat. Abban a reményben vállaltam én is az oltást, hogy általa védetté
válók és talán visszakaptam a régi életemet, ha bizonyos korlátozásokat továbbra is be kell tartani. Szeretnék
eljutni a temetőbe a férjem sírjához, meglátogatni a hozzátartozóimat. Nehéz volt az ünnepeket mindenkitől
távol megtartani, de segítettek ezt enyhíteni az otthon dolgozói, beöltöztek Mikuláskor, Karácsonykor,
szobáról- szobára jártak, ajándékot is kaptunk.Hihetetlen, hogy egy év alatt csak 2 hónapig voltunk szabadok. Magam részéről hálát adok a Mindenhatónak,
hogy élek, reménykedem, hogy a jelenleg COVID betegségből gyógyuló testvérem és felesége szerencsésen
túljut a fertőzésen.Ha továbbra is zárva leszünk, én az örök optimista várom, hogy kinyíljon a kapu és végre újra szabadnak
érezhessen magam.

Szolnok, 2021. március 01.

Visszaemlékezett:
Az otthon 83. éves lakója.

 

Korona 20/21

Kilenc éves DÉDUNOKA meglátogatja a szociális intézetben lakó DÉD-MAMÁJÁT. Vésztjosló
„fenyegetés” lebeg az idős lakók feje fölött: egy veszedelmes KÓR képében. Elővigyázatokat tartalmazó
PLAKÁTON hívták fel a figyelmet a védekezés fajtáira: a szabályos kézmosás fázisaira, a tüsszentéssel teijedő
fertőző vírusok kivédésére.Erre a PLAKÁTRA lett figyelmes a dédunoka elemezve a megjelenített képi eljárásokat.Dédi. Ezen a plakáton azt is mutatják, hogyan kell tüsszenteni, köhögni, hogy ne fertőzzünk másokat.
Erre már kiskoromban megtanítottál, hogy zsebkendő mindig legyen nálam, ha gyorsan kell köhögni és
tüsszenteni, azt a könyökhajlatban tegyem. Most miért kell ezt így plakáton hirdetni?Azért, mert sokan nem követik ezt az alapvető higiénés betegségmegelőző, egyszerű védekezést.Dédi az Iskolában sokkal szigorúbban odafigyelnek a szabályos kézmosására is, nekem ezt is
megtanítottad. Erre is külön kell felhívni a figyelmet?Igen, mert a betegség megelőzésének egyik legfontosabb elővigyázatosságát ez jelenti.Ezeket én már régen tudom és fegyelmezetten be is tartom, ha néha meg is feledkezem róluk, eszembe
jutnak a jóra és fontosra tanító szavaid.

•       Alig múlt el egy- két hét és bekövetkezett a világjárvány. Tilalmak és védekezési eljárások
bevezetésére került sor. Látogatási- és kijárási tiltás, maszkviselés, távolságtartás, kézfertőtlenítés! Ez a
KARANTÉN!

Már több hónapja nem láthatom családtagjaim, unokáim, dédunokáim!

Az idős otthon az öregek, betegek, egyedülállók VÉDŐBÁSTYÁJA, ahol elsőként vezették be a védekezési
szabályokat.

•       A korombeliek megéltek már több elszigeteltséget, van tapasztalatuk és türelmük, fegyelmezettek.
Csak így remélhetik, hogy ne betegedjenek meg, legyen vége a bezártságnak. Bíznak a szigorítások
mihamarabbi feloldásában, az OLTÓANYAG jótékony hatásában.

•       Volt a II. Világháború: óvóhely, bunker, légópince. Élelmiszerhiány, beszerzési nehézség, vagon
tetején utazva szereztek élelmet olyan helyről, ahol a háború kevésbé sújtotta a lakosságot. A pénznek nem
volt értéke. Dúlt a cserekereskedelem, seftelés! Vége lett!

•       A következő 1956. október! Volt kijárási tilalom, üzletfosztogatás, tanulmányi halasztás,
hozzátartozók láthatási nehézsége.

• A Dédnagymama mindezeket megtapasztalta. Bizakodó újrakezdéssel ment tovább az élet.
Félelme a hasonló megpróbáltatások bekövetkeztétől, a CSALÁD iránt jelentett aggodalmat.

És most mégis bekövetkezett a jelen- igen komoly egészségkárosító veszély a VILÁGJÁRVÁNY!

•         A Dédnagymama biztos helyen van a SZOCIÁLIS OTTHONBA. Ellátják, figyelnek rá,
enyhítik a családtól megélt hiányt. Tudja, hogy az előírt óvintézkedések az ő érdekében, védelmében születtek.
Türelmes és fegyelmezett! Reméli, hogy ezek az intézkedések egyre közelebb hozzák azt a napot, amikor
láthatja és magához ölelheti szeretteit.•         Ha minden ember úgy fogadná meg és alkalmazná is az idősek jó szándékú tanításait, mint a kilenc
éves dédunoka, más lett volna a világ, reménytelibb a gyógyulás és hamarább ölelhetnénk magunkhoz a
legfájóbb hiányt jelentő CSALÁDOT.

Szolnok, 2021. február

(84 éves DÉDIAMA)