A Szolnoki Szimfonikus zenekar cselló művészei örvendeztették meg az otthonunk lakóit. A zene egy kis színfolt volt a szürke hétköznapok karantén hangulatában.
„A zene hatalmas dolog. Egy dal megváltoztatja a kedvet, emléket teremt, felemelhet.”
A Szolnoki Szimfonikus zenekar cselló művészei örvendeztették meg az otthonunk lakóit. A zene egy kis színfolt volt a szürke hétköznapok karantén hangulatában.
„A zene hatalmas dolog. Egy dal megváltoztatja a kedvet, emléket teremt, felemelhet.”
Őszi kirándulás a Fővárosi Állatkertbe az idősek otthonaiban élő iodősekkel, az Alapítványunk és az Intézményünk támogatásával
Az idén második alkalommal hívta az SZKTT Egyesített Szociális Intézményünk közös sétára az érdeklődőket a Tiszavirág hídon át a Tiszai hajósok terére 09.19-én, „Nem vagy egyedül!” mottóval.
A séta az Alzheimer-világhónap alkalmából valósult meg, így adva erőt a betegséggel élőknek és az őket gondozóknak.
Régi tervünk vált valóra, amikor is augusztusban két héten keresztül a dolgozóink gyermekeinek vidámsága tehette színesebbé a Kaán K. úti idős lakóink hétköznapjait. A kezdeményezésünk célja, a szociális érzékenység fejlesztése mellett, a gyermekek és az idősek részére hasznos időtöltést biztosítani. A programjaink között szerepelt kreatív kézműves foglalkozás,
A „MOSOLYVIRÁG” napközis táborunkat az idén 4. éve rendeztük meg az SZKTT Egyesített Szociális Intézmény dolgozói iskoláskorú gyermekei részére. A tábor elsődleges célja a családbarát programként megkönnyíteni a gyermekek nyáron történő elhelyezését, másodlagos célunk a generációk közötti hídépítés és érzékenyítés.
A tábori programok közé több olyan elemet is beépítettünk,
Az idei intézményi kirándulásunkat Ópusztaszer-Szeged helyszínekre szerveztük, ahová 64 fővel utaztunk el. Nemcsak a program, de az időjárás is változatos volt a nap során. Volt részünk napsütésben, jégesőben és a végén szivárvány látványában is. A program keretébe megtekintettük az ópusztaszeri emlékparkot és a Feszty körképet a délelőtt folyamán,
Az idén második alkalommal rendezte meg az Intézményünk a nyári napközis tábort a munkatársak 7-14 év közötti gyermekei részére. A programon a gyerekek és a bentlakásos intézményünk telephelyein élő idősek közös programokon vettek részt. A tábori élmények között szerepelt a közös kézműveskedés, a Szolnoki Állatotthon kutyáinak fogadása,
Okosak, kedvesek, jól neveltek és az idősek arcára mosolyt varázsoltak az idősek otthonába látogató terápiás kutyák, Alma és Beigli. A társalgó megtelt tolószékkel, járókerettel és bottal is érkező idősekkel, hogy részt vegyenek a kutyás foglalkozáson. A kutyaterápia jótékony hatásai közül a legszembetűnőbbeket már az első alkalommal is tapasztalhatták a résztvevők.
Ezzel a mottóval csatlakoztunk az országos rendezvényhez Szeptember 21-én idén először az Alzheimer Világnap alkalmából. Szolnokon az érintettekért és hozzátartozóikért szervezett figyelemfelhívó séta az Intézményünk kezdeményezése által valósult meg a városunkban. A programunk fővédnöke Dr. Kállai Mária volt, aki a résztvevőkkel együtt sétált át a Tiszavirág hídon.
Idén harmadik évben került megrendezésre aZ Intézményünk nyári napközis tábora. A programban a dolgozóink 7-14 éves kor közötti gyermekei vehettek részt, amelynek egyik célja a generációk közöti hídépítés volt. A tábor programjának szerves részét képezte ebben az évben is a bentélő idősekkel való közös programok,