Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása

Tehetséggondozó koncert – Rákász Gergely Alapítvány felajánlásával

A Vízpart krt-i telephelyen a Rákász Gergely Alapítvány által támogatott fiatal művészek adtak egy örömteli, lélekemelő koncertet a lakók részére. A generációk közötti hídépítés és a fiatal tehetséges zenészek színpadi fellépésének támogatása együttesen valósult meg a program keretében. Mind a fiatalok, mind az idősek ajándékként élték meg a program megvalósulását.

Filagória a Kaán K. úti Otthonban

A Kaán K. úti telephelyünk pihenőparkját egy új filagóriával bővítettük, ami egy új kényelmes közösségi helyszínnel ajándékozta meg a lakókat. A szellős, de mégis védett közösségi tér, lehetőséget teremt a nyugodt beszélgetésekre, de a közös játékra is.

Új Kenyér Ünnepe 2023

Szolnok adott otthont a Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepének, és a Művésztelep kemencéjében sült kenyérből a Vízpart krt-i idősek is kaptak egy kis kóstolót. Az igazi kovásszal készült új kenyér íze, gyermekkori és fiatalkori emlékeket idézett fel a lakók körében, akik számára a kenyér magát az életet jelentette és erre még a mai napig emlékeznek…

Kutyaterápiás programok az idősek otthonában

Évek óta van lehetőségük a bentlakó időseknek,  hogy megtapasztalják a kutyaterápia jótékony hatását. Idén már több alkalommal látogattak el a bentlakásos telephelyeinkre a terápiás kutyák, amit idén a NEAG-KP-1-2023/4-000624 pályázatunk támogatása tesz lehetővé.

 

Az állatasszisztált terápia sikerének egyik titka, hogy a négylábú képes ráhangolódni az emberre,

LÉLEKSZÍNEZŐ – MŰVÉSZETTERÁPIÁS CSOPORT

A Vízpart krt-i idősek otthonában több olyan idős lakó is van, akiket már 4 éve járnak a művészetterápiás foglalkozásokra, ahol Antalfai Márta által kidolgozott Katarzisz Komplex Művészetterápia módszerének köszönhetően egyre több kincs került az életük tarisznyájába…

Az évszakok üzenetére hangolódva ( kinyílás, kiteljesedés,

Kulturális élmények 2023

A Szolnoki Galéria – Damjanich Jànos Múzeum „élményajàndéka” a Szolnoki Idősotthonokban élő lakóink részére, amelynek keretében Zádor István grafikus kiállítását tekinthették  meg a résztvevők. A múzeum és az intézményünk között közel fél éve kezdődött el az együttműködés, amely lehetővé teszik az érdeklődő időseink részére, hogy a kultúra,

INTÉZMÉNYI JUNIÁLIS

A több éves hagyományt folytatva nyárköszöntő rendezvényen vehettek részt az idősotthonban élő lakóink, és az idősek klubjába bejáró ellàtottjaink.  Vidàm műsorral és csapatjàtékkal köszönthették a lassan megérkező nyarat a résztvevők a Vízpart krt-i intézményünk Emlékidéző Parkjában, ami helyet adott a közel 150 fő résztvevőnek. A program vidám hangulatát látvány palacsintasütés,

Anyák Napja a Kaán K. úti Otthonunkban 2023

A város katolikus óvodájából érkező gyermekek kedveskedtek a bentlakó időseknek Anyák napja alkalmából egy kis műsorral. Időseink mindig örömmel fogadják a kicsiket, különösen Anyák napján.

 

Létay Lajos: Édesanyámnak

Ha csak egy virág volna,
én azt is megkeresném,
ha csak egy csillag gyúlna,

Kirándulás Szarvasra 2023

Intézményünk lakói részére Szarvasra szerveztünk kirándulást. Megtekintettük a Szarvasi Arborétumot, a „Mini Magyarországot” és hajókiránduláson vehettek rész a Holt-Kőrösön az idősek. A kirándulást egy közös ebéddel zártuk.