Szolnoki Kistérség Többcélú Társulása

Adventi várakozás 2025

Az SZKTT ESZI minden telephelye, advent idején a karácsony varázsával és meghittségével teszi örömtelivé az adventi várokozást az intézmény szolgáltatásait igénybe vevő, mind a bentlakásos otthonokban élő, mind a saját otthonukban segítséget igénylő idősek számára.

Évtizedek óta ez az időszak a négy adventi gyertya üzenetét hordozva a HIT-REMÉNY-ÖRÖM-SZERETET jegyében kedves gyermekműsorokkal,

100 éve az idősekért Szolnokon…

Történelmi visszatekintéssel és emlékek felidézésével ünnepeltük meg az SZKTT Egyesített Szociális Intézményhez kötődő idősellátás kerek évfordulóját.

1925. december 11-én adták át Szolnokon a Szegények Házát. Az első világháborút követően a szegénység nagy probléma volt az egész országban. Szolnokon is igyekeztek megoldást találni a szegénygondozásra.

Mikulás ösvény a Vízpart krt-i Idősotthonban

Idén már 3. alkalommal varázsolták az SZKTT ESZI munkatársai a dolgozók gyermekei és unokái, valamint az idős lakók unokái részére Télapó mesebeli kertjévé az intézmény Emlékidéző Parkját.

Közel 120 lelkes kisgyermek járta végig a játékos állomásokat, majd a Télapó házához elérve megkaphatta a mikulás csomagot,

Kulturális élmények novemberben

A novemberi ősz beköszöntével a Vízpart krt-i telephelyünk több kulturális programnak is helyet adott. Klasszikus zene, színdarab és vidám színpadi produkciók tették színesebbé az idős ellátottaink hétköznapjait. A programokon nemcsak a bentlakásos telephelyeink lakói, de az idősek klubjába járó szépkorúak is részt vehettek. A Szolnoki Légierő zenekar,

Őszi események a Kaán K. úti Idősek Otthonában

Szolnokon a Kaán Károly úti Idősek Otthonában az elmúlt hetekben mozgalmasan teltek a napok. Volt egy fellépés az Agóra színpadán az Értékteremtő Találkozások rendezvény keretein belül. Több héten keresztül készültek a lakók egy közel 20 perces színpadi jelenettel. Mindenki számára óriási élmény volt ekkora színpadon szerepelni és izgatottan gyakorolni,

Őszi kirándulás Bugacpusztára 2025

A programok között szerepelt:

Szekerezés a pusztába

  • betyár bemutató
  • A pásztor múzeum megtekintése
  • A bugaci őshonos állatainak és a bugaci ménesnek a megtekintése
  • finom ebéd

Szüreti mulatság élőzenével 2025

Pörgős szoknya, öreg csősz, csujogatás, zsíroskenyér hagymával, szőlő kóstolás vidámsággal…

Ez a hangulat hozott egy kis vidámságot a Szolnoki Idősek Otthona Vízpart krt.i telephelyére, ahová az SZKTT ESZI több telephelyéről is érkeztek érdeklődő idősek.

A pörgős szoknyás csujogató lányok rigmusai így hívogatták az időseket a mulatságra:

– Piros lett a szőlőszem,

TÉT – Térségi Értékteremtő Találkozások 2025

A Szolnoki Kistérség Napja alkalmából rendezett ünnepségen, az összefogás, és értékteremtés jegyében, 5 kistérségi intézmény kepviselte magát. Intézményi kiállításokkal és kulturális műsorokkal mutatták be az intézmények ellátottai mindazt az értéket, ami szívet és lelket melengető volt.

Az SZKTT Egyesített Szociális Intézménye közel 140 fővel vett részt a rendezvényen,

Alzheimer Világhónap Szeptember 2025

Demencia prevenciós előadással, és mozgásterápiával emlékeztünk meg az SZKTT ESZI Kaán K. úti és Vízpar krt-i Idősotthonának az Emlékidéző Parkjában a Világhónapról. A programot az Egészségfejlesztő Iroda munkatársa Nagy-Bana Zsanett tartotta az időseink részére.

Vers és Prózaíró pályázat 2025

„Idős lakóink részt vettek „Az én tollamból” címmel meghirdetett vers és prózaíró vers

enyen. A benyújtott pályaműveket Oklevéllel köszönték meg a szervezők.”

Mosolyvirág Napközis tábor 2025

10 éves a MOSOSLYVIRÁG NAPKÖZIS TÁBOR

 

Idén szintén két turnusban tudtuk fogadni az intézményünk dolgozóinak gyermekeit és unokáit a Vízpart krt-i és a Kaán K. úti bentlakásos telephelyeinken. A generációk közötti hídépítés, és a családbarát munkahely megteremtésének gondolatával indítottuk el 2015-ben az intézményben ezt a programot 10 évvel ezelőtt a Kaán K.

Zenés program a Légierő Zenekarral 2025

A Szolnoki Légierő Zenekar szívet melengető, vidám zenés műsorán vehettek részt az idős lakóink és ellátottaink a Vízpart krt.i Idősek Otthonában.

Az intézmény “Emlékidéző kertje” adott otthont a rendezvénynek. Az Intézmény minden telephelyéről érkeztek idős, zenekedvelő érdeklődők, az idősek klubjaiból és a Kaán K.

Operett előadás az Idősek Otthonában 2025

Operett délelőtt

 

Intézményünk lakójának a hozzátartozói hoztak egy ajándék műsort az időseknek. Ismert operetteket énekelhettek együtt a lakóink Haberléné Horváth Erikával és Juhász Lászlóval.

 

Köszönjük a felajánlást és a vidám műsort.

Lélekszínező Művészetterápiás csoport 2025

Lélekszínező Művészetterápia Idősekkel

Az Intézmény Vízpart krt-i Otthonában 6 éve működik a „Lélekszínező” Művészetterápiás csoport. A programon a Katarzisz Komplex Művészetterápia Módszerével, annak eszköztárával ismerkedhettek meg a résztvevő idős lakók. A foglalkozásokon a természet körforgásához kapcsolódóan járhatták végig és dolgozhatták fel saját életútjuk eseményeit az önismeretnek ezzel a szelíd módszerével.

Intézményi Majális 2025

Intézményi majális az SZKTT ESZI Vízpart krt-i Otthonában

Napsütéses, palacsintázós, fagyizós, csapatjátékkal tölthették a mai délelőttöt Intézményünk Idős lakói és a telephelyeinkről érkező idős vendégeink.

Tavaszi kirándulás a Kincsem Lovasparkba 2025

Az SZKTT ESZI Idősotthon lakóival minden év tavaszán kirándulni indulunk, hogy új élményekkel gazdagodhasson  mindenki.

 

Tavaszi kirándulós  élményeink:

-Kincsem Lovaspark

-Lovak, Kecskék

-Lovaskocsikázás

-Attila dombon energia gyűjtés

-Múzeum és Kvíz

-Finom ebéd

-Töltődés,

Anyák Napja a Kaán K. úti Otthonunkban

Évek óta hagyomány, hogy óvodás gyermekek látogatnak el az Intézményünk Kaán K. úti Otthonába, és műsorral kedveskednek a lakóinknak. Időseink mindig nagyon nagy örömmel fogadják a gyermekek kedves szeretetét és apró ajándékokat.

KÖTTUSA PROGRAM 2025

Az SZKTT Egyesített Szociális Intézménye is csatlakozott a „Köttusa” programhoz. ( Részletek a mellékletben)

https://kimondhato.hu/kottusa/

 

  • Idős lakóink, akik szeretnek kézimunkázni szívesen vesznek részt egy olyan programban, amelyben a megkötött sálak szimbolikusan is „összekötik” azokat a gyerekeket,

Családi Karácsony 2024

Idén is meghitt hangulatban, óvodás és iskolás gyermekek kedves műsorával, és idős lakóink verseivel, előadásaival léphettünk be az Advent csendességébe.

A Kaán K.úti és a Vízpart krt.-i Otthonunk lakói a szeretteikkel együtt vehettek részt a Karácsonyi Ünnepségeken.

Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk Mindenkinek!